Nyomoznak egy fideszes képviselő családjának cégei ellen
Az ügyészség azt közölte, büntetőeljárás keretében vizsgálják a cégek tevékenységét.
Az ügyészség azt közölte, büntetőeljárás keretében vizsgálják a cégek tevékenységét.
Tud győzni ma bárki más a választásokon a Fideszen kívül? Tud – állítja a Jobbik, az LMP és a Momentum képviselője is. Akkor, ha ők győznek. Kiderült, mi a közös a Soros-tervben és a baloldali összefogásban.
Röntgengépek, CT berendezések, lélegeztetőgépek, laborműszerek és egyéb orvosi eszközök beszerzésére írt ki három közbeszerzési pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az elmúlt hónapokban, a Közbeszerzési Döntőbizottság azonban mindegyikben talált valamilyen szabálytalanságot.
Hétfőn a parlamentben a miniszterelnök korrupcióval és lobbizással vádolta meg az LMP társelnökét, azonnali vizsgálatot is kezdeményezett ellene, erre válaszolt most Hadházy.
Hadházy Ákos LMP-s politikus robbantotta a hírt, hogy 1,2 milliárdot nyert az az alapítvány, ahol Lázár János felesége kuratóriumi tag. A szegedi szervezet azóta magyarázkodik. A két másik győztes ugyanis fele annyiból hozza ki ugyanazt a programot.
Mihelyst elkezdhették az aláírásgyűjtést a korrupciós bűncselekmények elévülésének 12 évre emeléséhez szükséges népszavazáshoz, a Fidesz közölte, felesleges népszavazni, mert ezt még ők is megszavaznák, ha valamelyik párt beterjesztené. De a pártok nem bíznak a Fideszben, gyűjtenek tovább.
Hiába kérte Szél Bernadett, nem engedték el a büntetését.
Ehhez viszont az szükséges, hogy az Országgyűlés hétfői ülésnapján megszavazzák a Házszabálytól való eltérést; a hvg.hu úgy tudja, hogy a Fidesz támogatni fogja ebben a Jobbikot. Az LMP is saját korrupcióellenes javaslattal készül, de kész támogatni más pártok törvénymódosítását.
Az MTI szerint személyeskedésig fajuló vita alakult ki Szegeden a Korábban Érkeztem Alapítvány szombati egyeztetésén, amelyre az LMP-s Hadházy Ákost is meghívták.
Az LMP társelnöke szerint Lázár János miniszter felesége egy olyan szervezet vezetőjeként herdál uniós pénzeket, amely elesett embert segítésére kapott támogatást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma éles hangú közleményben reagált: a tárca szerint az LMP-s politikus „kamuinfóján” csúsztatások, féligazságok hangoztak el, és Hadházy Ákos „politikai érdekből a koraszülött babák ügyén szórakozik”, sőt, a szálak ennél messzebbre vezetnek.
Az ellenzéki képviselők napirend előtti beszédeire a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolgatott. A rendkívüli ülést a CEU ügyében és a devizahitelesek érdekében hívták össze hétfőre.
Újabb példa arra, hogy a parlamenti írásbeli kérdések egy részére kár időt pazarolni, még akkor is, ha küldenek rá választ. Persze, biztosan vannak olyanok, akik ezen is jól szórakoznak.
Megvannak a milliárdok a villákban és kastélyokban, de az ügyészség nem nyomozott.
A paksi bővítés ügyében a nemzetközi szerződések miatt még csak megerősítő népszavazást sem engednek a hatályos szabályok, emiatt a Nemzeti Választási Bizottság továbbra sem fog ezzel kapcsolatos népszavazási kérdést hitelesíteni.
Orbán Viktor házától és a Pancho Arénától a polgármester Mészáros Lőrinc hivatalán és a milliárdos Mészáros Lőrinc cégközpontján át a miniszterelnök barátja Mészáros Lőrinc házáig vonultak a korrupcióellenes tüntetés résztvevői Felcsúton. Vittek magukkal egy halom játékpénzt, milliárdos címletekben, többször elszórták, majd összeszedték, jelezve, hogy az az övék, ugyanúgy, mint az a pénz, amelyet a korrupció haszonélvezői lenyúlnak.
A hatalom a végletekig fogja bódítani a társadalmat, mert egy valódi kormányváltással sokan szó szerint a börtönt kockáztatják.
A Klebelsberg Központ (Klik) közleményben tagadta Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének csütörtöki kijelentését, miszerint a Klik a semmire fizetett ki 900 millió forintot, amikor egy EU-s támogatás részeként megvett egy mai napig nem használt szoftvert.
Hadházy azt akarta tudni, Orbánt érte-e politikai befolyás Soros-ösztöndíjasként.
Újabb tevékenységi körrel bővült a Tiborcz Istvánhoz köthető West Hungária Bau Zrt., illetve annak cégkörnyezete, ha igaz, amit az LMP-s Hadházy Ákos állít.